BLA|arena – Csehül járt osztrákok – Mi történt Ausztriában és Csehországban?

Váratlan fordulatokat hozott az elmúlt hétvége, s nem csupán Ausztriában és Csehországban, a történések ugyanis az európai politikára is hatással vannak. Mi történt, miért, s mik is az említett hatások? – ezekre a kérdésekre igyekeztek választ adni Halkó Petra, a Századvég vezető elemzője, Szalai Zoltán, a Mandiner lapkiadója és Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője. Alább a Kontra tudósítását olvashatják a rendezvényünkről.

A cseh és osztrák belpolitikai változások álltak a Batthyány Lajos Alapítvány és a Prokon Politikatudományi Szakkollégium által, a BLA|arena programsorozat keretében október 13-án tartott beszélgetés fókuszában.

Vajon jogos volt-e az ellenzéki politikusok és az őket segítő sajtó észrevétele, miszerint Orbán Viktor térségbeli szövetségesei bajba kerültek saját hazájukban, illetve a magyar kormány külpolitikai mozgástere a történtek következtében szűkült?

A kérdés megválaszolása érdekében vegyük sorra, a tények alapján mi látszik:

– Andrej Babis Csehország leggazdagabb embere, továbbra is nagy befolyása lesz az ország politikai irányvonalának alakulására. Akár kormányon marad vagy ellenzékbe kerül, Babis meghatározó szereplője marad a cseh politikában.

– Azt is érdemes megemlíteni, hogy nem történt túl nagy változás az erőviszonyokban. Babis pártja egy hajszállal maradt le az első helyről. Az ANO 2011 továbbra is a legnagyobb támogatottsággal bíró formáció, mindössze annyi történt, hogy a választási versenyen gyengébben szereplők Babis ellen összeálltak egy tömbbe. A szövetség három pártja csak együttesen tudott akkora támogatottságot szerezni, mint amivel az ANO 2011 egymaga rendelkezik.

– Ennek fényében egyáltalán nem kizárt, hogy Csehország elnöke végül a legerősebb pártot, az ANO 2011-et kéri fel kormányalakításra. A forgatókönyvnek éppen akkora esélye van, mint annak, hogy a teljes cseh ellenzék összefog és együtt alkotnak kormányt.

– Ha meg is történik a nagy ellenzéki összeborulás, éppen úgy, mint Magyarországon, a vetélkedésnek korántsem lesz vége a pártközi megállapodással. Tudni kell ugyanis, hogy Babis ellenzéke még a hazai ellenzéknél is megosztottabb. Annyira mást gondolnak az Európai Unió és Csehország jövőjéről, hogy a közös kormányzás sikerének esélye pontosan nulla.

Ha alakul a Babis-ellenes kormány, akkor azonnal kezdhetünk visszaszámolni a bukásáig. Gyakorlatilag semmiben nem értenek egyet ezek pártok. Ez még annak ellenére is igaz, hogy általánosságban elmondható, hogy a cseh társadalom egyértelműen jobbra tolódott, Babis ellenzéke egy jobboldali konjunktúra terméke. A kommunisták és a szociáldemokraták kiestek a parlamentből, így most az ilyen-olyan jobboldali pártok állnak szemben a hazafias politikát folytató cseh liberálisokkal.

– A cseh jobboldali összefogás vezető ereje egyébként nem Orbán-fóbiás, sőt! Kormányváltás esetén jó esély van arra, hogy Magyarországgal szemben egy még barátságosabb kormány jön létre Csehországban. Vagy legalábbis ugyanolyan jó viszony tartható fenn a jövőben is a két ország között, mint amilyen Babis kormányfősége alatt volt.

– Látni kell azt is, hogy a V4-ek országainak vezetői, bármely nagy európai pártcsaládba is tartozzanak, kiválóan együtt tudnak működni. Az ANO 2011 a francia orientációjú liberális európai frakció tagja, a Momentum partnerei az Európai Unióban. Államközi kapcsolatok tekintetében mégis Orbán Viktor szövetségét és barátságát keresték. Lengyelország élén már régóta az ECR frakcióba tartozó konzervatív párt áll, akik a cseh jobboldal vezető erejét adó párt európai szövetségesei. Szlovákia pedig az utóbbi néhány évben egy sor kormányt és kormányfőt “elfogyasztott”, a sűrű kormányváltások ellenére a magyar-szlovák kapcsolatok haladnak a maguk medrében. A Fidesz eddig megtalálta a modus vivnedit a szlovák kormányok irányába. Minden ideológiai különbözőség ellenére. Ennek az a magyarázata, hogy a világnézeti különbségeket felülírják a V4-es együttműködésben résztvevő országok hazafias érdekei. Így néz ki az országok közötti kölcsönösen előnyös együttműködés, ha sehol nem kerül hazaáruló politikai formáció kormányra.

Ausztria esetében – a csehországi változásokhoz képest is – csekélyebb a hazai ellenzék oka az örömre. Sebastian Kurz megbukott, nem nagyon, csak kicsit. Jó ütemben lépett le a színről, így a mesterségesen keltett vihar elülte után újra jelentős szerepet játszik majd az európai és az osztrák politikában.

Még túl fiatal ahhoz, hogy most megírjuk Kurz politikai nekrológját. Valószínűleg ezt ő maga is így gondolja, ezért hátra lépett, helyét pedig mentora, közeli barátja és szövetségese vette át. Emiatt tehát nem kell fájjon a Fidesz és Orbán Viktor feje.

Kurz helyett ugyanis egy osztrák arisztokrata áll a kormány élére, aki sokkal, de sokkal kedvezőbben viszonyul Magyarországhoz és a magyar kormányhoz, mint elődje.

És végül néhány gondolat azok számára, akik a cseh és az osztrák belpolitikai változásoktól nagyon sokat reméltek. Az ellenzék politikusai és véleményvezérei nem értik az európai politizálás műfaját. Addig pedig nem érdemes a küzdőtérre lépni, amíg nincs meg ez a lecke a vonalas füzetben.

Egy független ország külpolitikai mozgástere mindig változik, nem lehet egy állandó értékkel számolni. Ez pedig azóta így van, amióta Isten végtelenül jó humorában megteremtette a politikát. Az, hogy a magyar kormánynak milyen állandó és alkalmi szövetségesei vannak, az számtalan tényezőtől függ. Totális tévedés azt hinni, hogy a Fidesz-kormány csak a közeli szövetségeseire alapozza az európai politikáját.
Akik azt képzelik, hogy Orbán Viktor nem tud kölcsönösen kedvező ajánlatot tenni Emmanuel Macron, vagy éppen a következő német kancellár számára, az nem érti azt, hogy mi történik Európában.

Itt most kitérhetnék röviden arra, hogy a hollandok csak és kizárólag azért támadják a magyar kormányt, mert a magyar-kínai gazdasági megállapodások, a várható eredmények mélyen sértik a holland gazdaság érdekeit.

Ez áll a holland kormányfő gorombaságai mögött, nem érdekli őket sem a pedofil-törvény, sem az, hogy a Telex működik vagy sem. A Fidesz politikusai jól tudják, hogy miről szól az európai politika. Otthon kell választást nyerni, a szövetségeket később, a felhatalmazás erősségének tudatában lehet megkötni.

A nemzetközi mozgástér pedig olyan, mint a többi erőforrás. Bőséges és szűkös időszakok váltják egymást, de egyik sem tart örökké.

(Kontra)

BLA|arena 2021.10.14