Konferencia a gyermekek védelmében

Védett Élet címmel rendezett konferenciát a Batthyány Lajos Alapítvány és a Védett Társadalom Alapítvány, a Lónyay-Hatvany-villában. A szakmai fórumnak is beillő eseményen az élet- és gyermekvédelem ikonikus alakjai vettek részt, tartottak előadást. A VDTA Blog írását szemlézzük.

A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni Dr. Csókay András idegsebészt, Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust, vagy éppen Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutatót. A szervezők oldaláról a házigazda szerepét Szabó Anett, a délelőtti program moderátoráét pedig Földi-Kovács Andrea töltötte be.

Rögtön a konferencia elején világossá vált, hogy ez a rendezvény nem csupán egy a sok közül. A nap folyamán öt kerekasztal-beszélgetést és három előadást hallgathattak meg az érdeklődők, délelőtt az életvédelem, délután a gyermekvédelem volt terítéken. Túlzás nélkül állítható, hogy az összes megszólaló értékes, érdekes és messzemenőkig szakmai gondolatokat adott át, melyek csokorba fűzése is napirenden van: a Védett Társadalom Alapítvány középtávú céljai között szerepel, hogy egy ún. Életvédő Szövetség megalkotásával szorosabbra fűzze a viszonyt a hazánkban működő, életvédelemmel foglalkozó szervezetek között.

Erre azért is szükség van, mert sajnos, ahogy Csókay professzor is elmondta, a társadalom többsége nem tudja, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik. Pedig ennek belátásához még vallásosnak sem kell lenni, ez tudományos tény, amit a materialista kutatók is elfogadnak.

 

Ahogy, a rendezvény során elhangzottak szerint annak is tudományos alapjai vannak – és ez már a gyermekvédelemhez tartozik –, hogy nem létezik ún. „homoszexuális gén”. Döntő részben a nevelés, a gyermekkori traumák és a külső hatások határozzák meg egy ember szexuális orientációját. De a transzneműek problémái sem oldódnak meg a visszafordíthatatlan nemi átalakító műtétek elvégzésével, a kutatások szerint a beavatkozásokat követően semmivel sem csökken a depresszióra, valamint az öngyilkosságra való hajlam.

BLA|arena 2022.05.17