A megtestesülés csodája – Karácsony a művészetben
Az európai művészetben évszázadokon keresztül meghatározók voltak azok az alkotások, amelyek Krisztus születését ábrázolták. Vendégeink a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kiemelkedő jelentőségű alkotásainak segítségével, és virtuóz komoly zenei kísérettel ismerkedhettek meg a karácsony ábrázolástörténetének alakulásával. Arra a kérdésre is választ kaptak, hogy a háromkirályok tényleg hárman voltak-e.
Az előadást Cser Judit művészettörténész tartotta, fuvolán Árpád Ágoston, fagotton Blaga Dávid, klarinéton Szikora Márton működött közre. Mindhárman a Magyar Honvédség Központi Fúvós Zenekarának tagjai, akik muzsikájukkal, Mozart és Haydn alkotásaival segítették az adventi hangulat megteremtését, a reményteli várakozás élményét.
A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria legkiemelkedőbb festményeit mutatta be az előadó, azokat, melyek Jézus születését idézik meg. El Greco 1600 körül készült Angyali üdvözlete egy transzcendens világot tár elénk, Gábriel arkangyal felhőn érkezik Szűz Máriához a gyermek üzenetével. A galamb szimbolizálja a Szentlelket. MS mester lírai szépségű alkotása 1506 körül készült. A Mária és Erzsébet találkozását eredetileg a selmecbányai főoltárárra alkotta meg a mester. A késő középkor és a reneszánsz festészeti stílusát hordozza magában.
Gerard David németalföldi festő 1485 körül készült Pásztorok imádása című festményének különlegessége, hogy különböző idősíkokat foglal magába. A pásztorok jelenléte Krisztus születésénél azért volt érdekes, mivel az akkori korban nem voltak megbecsült tagjai a társadalomnak, hasonló bánásmódban részesültek, mint az egyszerű tolvajok, illetve bűnözők. A Khanenko oltár mestere által megalkotott Királyok imádása című festmény jól példázza, milyen kép alakult ki az emberekben az érkező királyokról az évszázadok során.