Mikszáth Kálmán-díj – Díjátadó

Idén a 19. alkalommal adták át a 2006-ban alapított Mikszáth Kálmán-díjat, melyet a nyomtatott és az elektronikus médiában nyújtott kiemelkedő újságírói és szerkesztői tevékenységért, illetve a rádiós műsorvezetői munka elismeréseként adományoznak a média képviselőinek.

Az esemény kezdetén a Dr. Lajos Edina és Szóka Júlia előadásában hangzott el az Ismerős Arcok Nélküled című dala, melyet Tarnai Kiss László kísért szintetizátoron. Ezt követően Prof. Simon János, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében külön üdvözölte a korábbi évek megjelent díjazottjait.

Az ide évben elismerésben részesült Halász Zsuzsa, Kovács P. József, Mohai Gábor, valamint Huth Gergely. Minden díjazott beszédét laudáció előzte meg, amelyen keresztül megismerhettük a kitüntetettek életútját, szakmai sikereiket. A laudációkat Járai Judit, Szilágyi Ákos, Madár János, illetve Stefka István tartotta meg. Az esemény színvonalát tovább emelték az oklevelek átadását követő zenés produkciók. Az alapítvány kuratóriumának tagja, Fricz Tamás gitáros kíséretű magyar slágerek éneklése mellett, Claudia Jaimes spanyol nyelven adott elő venezuelai népdalokat.

Friss 2025.03.22