Bajban az európai autóipar? – kerekasztal-beszélgetés
A Batthyány Lajos Alapítvány, valamint a PROKON Ifjúsági Szervezet és Politikatudományi Szakkollégium közös rendezvénye keretén belül meghívott vendégeinkkel vizsgáltuk az autóipar helyzetét, az elmúlt évtizedek változásait.
A nagy múltú európai autógyártás megismerésében Várkonyi Gábor, autópiaci szakértő, valamint Hollik István országgyűlési képviselő volt segítségünkre. A beszélgetés elején felmerült a téma mely kérdőre vonja, hogy rendelkeznek-e még akkora presztízzsel az európai márkák, mint pár évtizeddel ezelőtt. A fogyasztók számára az gépjárművek egyre inkább csupán használati tárgyakká válnak. Várkonyi Gábor meglátása szerint az autógyártás kezdetétől egészen a 2000-es évekig azért tudta Európa uralni a piacot, mivel a technológiai akadályok miatt a világ más tájain szinte lehetetlen volt ezt lemásolni, és hasonlóan magas minőséget gyártani. Ez azonban a technológiai fejlődés felgyorsulásával megváltozott, és pár évtized alatt más országok is kellő tudásra és infrastruktúrára tettek szert.
Megkerülhetetlen téma volt továbbá Kína szerepe. Az ország méreteiből adódóan hatalmas felvevő piacot jelent, amely egyre csak bővül. Az ország továbbá rengeteg erőforrást és tőkét biztosít a kutatási és fejlesztési projektek támogatásához, így minden lehetőség adott az autóipar igényeinek kiszolgálásához. Az új márkák megjelenése kihívásokat okozhat a jövőben a német, illetve más európai autógyártó nagyhatalmaknak.