A rózsa képei – Egy civilizációs növény jelképi alakzatairól
A rózsáról, mint kulturális szimbólumról tartott egy kevésbé ismert tényekkel tűzdelt, izgalmas előadást Géczi János művészettörténész, költő, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társasággal közösen szervezett rendezvénysorozatunk legutóbbi eseményén.

A keresztény kultúrkörben a rózsa a pogány jelképek közül az elsők között nyert új értelmet: az 5. századtól a kereszthez és a vértanúsághoz kapcsolták, sebei révén a Megváltó testét és szenvedését (vörös rózsa), míg más esetekben Krisztus emberi szépségét (fehér vagy incarnata rózsa) és megdicsőülését (arany rózsa) jelképezte. A rózsa összetett jelentéstartalmában megjelent Jézus monogramja, valamint Mária és az anyaság tisztelete is, amelyet olyan művészeti alkotások szemléltettek, mint Botticelli festményei vagy középkori kódexillusztrációk. A humorálpatológiai szemléletben a piros szín a lélekkel is összekapcsolódott.

A rendezvényen a Kárpát-medencei speciális rózsajelképeket is bemutatásra kerültek, felvetve Árpád-házi Szent Erzsébet kultuszának, a helyi gyógyítási formuláknak, ételrecepteknek és néprajzi mintázatoknak a szerepét. A rózsa tehát a szépség, a szerelem, a paradicsom és az erények szimbólumaként, valamint a kert eszenciájaként jelent meg a kultúrtörténeti áttekintésben.
