Hírek
Forrongó világ – Háborús hevületben Európa?
Az ukrajnai háború Kelet-Európát, míg az izraeli-palesztin konfliktus újbóli kiéleződése a Közel-Keletet borította lángba. Szakértő vendégeinkkel elemeztük a helyzetet, a PROKON Ifjúsági Szervezettel és Politikatudományi Szakkollégiummal közösen szervezett Gyújtópontok ’24 rendezvénysorozatunk legutóbbi állomásán.
Konzervatív újságírókat díjaztak
Idén már 18. alkalommal ítélték oda a Mikszáth Kálmán-díjat, amellyel a nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságírói hagyományokat ismeri el Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány kuratóriuma. Az idei díjazottak: Dióssy Klára, Horváth Ágnes, Talpassy Zsombor és Berszán György voltak.
Kitéphető-e Európa keresztény gyökérzete?
Az európai kultúra keresztény alapjait aláásó kihívások, és az erre adandó válaszok álltak, a Szent István Intézettel közösen tartott rendezvényünk középpontjában.
Európai körkép az EP választás tétjéről
A PROKON-nal közösen szervezett rendezvényünkön Magyarország vezető politikai elemzői adtak előzetes helyzetjelentést az előttünk álló kampányidőszakról, és számoltak be a várható fejleményekről.
A Semmelweis Kamarazenekar tavaszköszöntő hangversenye
Magával ragadó hangulatot varázsolt a Lónyay-Hatvany-villa falai közé, a Semmelweis Kamarazenekar tegnapi tavaszköszöntő hangversenye.
Sporttal az egészséges ovisokért
A legkisebbek egészséges életmódra történő nevelése, és kiemelten a rendszeres testmozgás állt az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány-nyal közösen szervezett óvodapedagógus szakmai konferenciánk középpontjában.
Nógrádi György könyvbemutató: Kennedy – Legenda és valóság
Rengetegen voltak kíváncsiak Nógrádi György legújabb, a tragikus sorsú amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy életét feldolgozó könyvére, melyet tegnap este mutattunk be a Lónyay-Hatvany-villában. A beszélgetést Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője moderálta.
Változások kapujában? – Európa választ
Szakértő vendégeink a júniusban esedékes, sorsfordító európai parlamenti választásokra, az azt övező kampányra, valamint aktuális belpolitikai történésekre reflektáltak, közéleti programsorozatunk legutóbbi eseményén.
Biztonságpolitikai körkép – Mi várható 2024-ben?
Kihívásokkal teli évnek ígérkezik 2024 is. A világban zajló háborúk nem csillapodtak, sőt újabb konfliktusok lángoltak fel. Szakértő vendégeink segítségével igyekeztünk átfogó képet nyújtani arról, hogy milyen folyamatok várhatóak a nemzetközi politikában a közeljövőben.
Adventi koncert – A Semmelweis Kamarazenekar előadása
Karácsony közeledtével meghitt, ünnepi hangulatot varázsolt a Semmelweis Kamarazenekar a Lónyay-Hatvany-villa falai közé.