Események betöltése

« Összes események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Semmelweis Kamarazenekar tavaszi koncertje

május 13 @ 19:00 - 20:30 UTC+1

Orvosok körében hagyományosan mindig is sok volt a zeneértő és az aktív zenész is. A budapesti orvosegyetemen is a múlt században a történelem hullámzásaival párhuzamosan többnyire működött zenekar, ami kezdetben fúvósokkal, ütősökkel együtt szimfonikus zenekar volt, majd néha rövidebb időkre megszűnt, ill. újjáalakult. A hatvanas évek második felében éppen nem volt zenekar, de volt szándék a létesítésére. Dr Göblyös Péter radiológus-orgonista lobbizott érte, ő szerezte meg az egyetem vezetésének jóváhagyását és ő kérte fel 1968-ban a Kodály által is nagyra tartott ifjú karnagyot, Tardy Lászlót, hogy a nemrég elkezdett Mátyás templomi kántori-karnagyi munkája mellé vállalja el az ifjú medikusok zenei vezetését is, aminek ő eleget is tett.

Az elmúlt ötven évben és mindmáig ő vezeti az együttest. Már ez is ritka. Kimagasló kamarazenei tudása és nagyszerű emberi tulajdonságai a jó zenekari légkör fennmaradásában alapvetőek, de említésre méltó az is, hogy a mai zenekari tagok között is van 4 olyan muzsikus, akik már a kezdetekkor ott ültek a kottatartó mögött és azóta is jóban-rosszban együtt vannak. A mai zenekari tagok nagyobb része szintén évtizedek óta muzsikál az együttesben.

Megszámlálhatatlan koncert volt ezalatt az 50 év alatt egyetemi fellépések, ifjúsági versenyek, önálló koncertek, orvos-zenész találkozók, jótékony célú koncertek ill. külföldi vendégszereplések formájában.

A Batthyány Lajos Alapítvány és a Semmelweis Kamarazenekar közösen szervez tavaszi koncertet.

Program

W.A. Mozart: B-dúr Divertimento KV. 137

G.F. Händel: B dúr Concerto grosso Op 6 No 7

T.Albinoni: D moll Concerto Op 5 No 7

Schubert: Salve Regina – offertórium, A-dúr,
op 153, D 676

km.: Széll Cecília – szoprán

J.S. Bach: Á dúr zongoraverseny BWV 1055

km.: Kolbe Ilona – zongora

Vezényel: Uzsaly Bence, karmester

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A rendezvényről kép-, hang- és videófelvétel készül.

BEJUTÁS A PIROS X-SZEL JELZETT BEJÁRATON,
AZ ARANYBÁSTYA ÉTTEREM FŐBEJÁRATÁN

Részletek

Dátum:
május 13
Időpont:
19:00 - 20:30 UTC+1
Rendezvénysorozat:

Helyszín

Lónyay-Hatvany-villa (Aranybástya szalon és rendezvényterem)
Csónak utca 1.
Budapest, 1015 Hungary
+ Google Térkép