Események betöltése

« Összes események

  • Ez az esemény elmúlt.

Gyermekvédelem a 21. században

2025.10.09. @ 18:00 - 20:00 UTC+1

A Batthyány Lajos Alapítvány, valamint a PROKON Ifjúsági Szervezet és Politikatudományi Szakkollégium ezúttal a gyermekvédelem 21. századi kihívásaiban szeretne megnyugtató válaszokat kapni. A nyugat társadalmi „vívmányai”, a fejlett világ fogyasztási szokásai és a mindent behálózó digitális eszközpark új kihívás elé állítja a szülőket és eddig sosem látott módon veszélyezteti a gyermekeket.

A PROKON tagjai szerint a felnövekvő generációk testi, lelki és szellemi fejlődése a legelemibb sarokköve nemzetünk jövőjének. A kihívás viszont roppant összetett, ezért meghívtuk körünkbe Máthé Zsuzsát, a Szent István Intézet igazgatóját, a téma szakértőjét, és Hollik István országgyűlési képviselőt, akinek nevéhez fűződnek az utóbbi idők gyermekvédelmi törvényjavaslatai. Bízunk benne, hogy az eszmecserénk hozzájárul majd a megoldáshoz.

Helyszíni regisztráció: 17:30-18:00

|Pódiumbeszélgetés: 18:00-19:00

Meghívott vendégeink:

Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója

Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője

Az eseményt PROKON moderálja

|Közönségkérdések: 19:00-19:30

Az esemény sajtónyilvános. Megkérjük a sajtó munkatársait, hogy a prokon.tarsasag@gmail.com címre küldjék el az alábbi adatokat a regisztrációhoz: orgánum neve, valamint e-mail cím és telefonszám.

BEJUTÁS A PIROS X-SZEL JELZETT BEJÁRATON,
AZ ARANYBÁSTYA ÉTTEREM FŐBEJÁRATÁN

Részletek

Dátum:
2025.10.09.
Időpont:
18:00 - 20:00 UTC+1
Rendezvénysorozat:

Helyszín

Lónyay-Hatvany-villa (Galéria terem)
Csónak utca 1.
Budapest, 1015 Hungary
+ Google Térkép
Helyszín weboldala