A Batthyány Lajos Alapítvány új székhelye adott otthont a The European Conservative legfrissebb lapszámbemutatójának

A The European Conservative magazin dolga behozni Kelet-Közép-Európát a szabad és színvonalas diskurzusba – hangzott el a megújult folyóirat rendezvényén, ahol többek között a konzervatívok és az egyetemi világ kapcsolatáról, wokeizmusról, marxizmusról és az LMBTQI-aktivizmusról volt szó. Részletek a mandiner.hu tudósításában.

A megújult The European Conservative angol nyelvű folyóirat őszi számának bemutatójára került sor a Batthyány Lajos Alapítvány új székházában, a Lónyay-Hatvany-villában, mely alkalomból több panel keretében rendeztek kerekasztal-beszélgetést. Az első beszélgetés előtt John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke tisztázta megnyitó beszédében, hogy ez az esemény egy újramegnyitó, hiszen a The European Conservative már régóta létező folyóirat, mely most „csodás új ruhákat” kap.

A folyóirat dolga behozni Kelet-Közép-Európát a szabad és színvonalas diskurzusba. Mindez fontos, mert Kelet- és Nyugat-Európa nem mindig ért egyet. Utána a főszerkesztő, Alvino-Mario Fantini viccelődve menekülteknek nevezte magukat, Magyarországot pedig – talán már nem viccelve – a „szabadság földjének”. Az európai értékeket úgy kell megőrizni, ahogyan a Lónyay-Hatvany villát megőrizték és felújították, mondta.

Az első panelbeszélgetésen Charles A. Coulombe történész és teológus, Dušan Dostanić szerb politológus, Wolfgang Fenske német teológus, könyvtárigazgató, Molnár Attila Károly történész és Calum T. Nicholson szociálantropológus vettek részt, a moderátor Pásztor Péter, az Országút szerkesztője volt. A téma a konzervatívok és az egyetemi világ volt.

Marxizmus és dekonstrukcionizmus

Pásztor kérdésére, miszerint létezik-e nyugati egyetemi tradíció, Coulombe tisztázta, hogy ilyen létezik, ez a nyugat egyik legnagyobb hozzájárulása a világhoz. A történész felszólalt azokkal szemben, akik az objektív igazság létét tagadják, utóbbi ugyanis ezen tradíciónak fontos része. Ha valaki vitatkozik, hogy az ég kék vagy zöld, még lehet sétálni egyet, és megállapítani, kinek van igaza – de ha valaki tagadja, hogy létezik az ég, azzal kevés a közös pont. Coulombét fiatal korában sok menekült oktató tanította, akik olyan helyekről menekültek, ahol akkor kevesebb volt a szabadság, így korán megtanulta a marxizmus és a dekonstrukcionizmus ezen oldalait.

Dostanić kifejtette, a nyugati egyetemi oktatás elvét sokáig a szerzetesek tartották fenn az oszmán megszállás alatt. A felszabadult Szerbia tehetségeseit nyugati egyetemekre küldte, pl. Budapestre, vagy Berlinbe, Párizsba. A szerb értelmiség igyekezett ehhez a nyugati oktatáshoz csatlakozni.

Fenkse úgy vélte, hogy Németországban jelentős részben elvesztették ezt a tradíciót, ma sokan hiszik, hogy az oktatás egy önmagában véges dolog. Ma sokan az anyagi kiteljesedésben keresik az oktatás végső célját, a legtöbb mai német egyetem nem kínál magasabb célt az oktatáson túl.

Nicholson szerint az oktatás sosem vákumban létezett, távol a politikai testtől. Az oktatás a politikai test idegrendszere, kulcsszerepet játszó dolog. Nincsen oktatás tudás és politika nélkül. A nyugati oktatásnak vannak alapvető értékei, ide tartozik példának okáért az alázat az ismeretlennel szemben, vagy a jóhiszeműség a vitában, avagy az „egyszerű udvariasság”. Ide sorolta még Nicholson azt is, hogy védjük egymás szólásszabadsághoz való jogát.

Molnár Attila Károly hozzátette, a szocializmus alatt Lukács György volt a meghatározó a szellemi életben, de még ő és a többi szocialista sem tudott elszakadni a nyugati modelltől. Talán a mostani nyugati egyetemi helyzet rosszabb, mint az akkori magyar, mert ugyan a szocializmusban voltak kötelező ideológiai órák, nem kellett komolyan venni őket, és sok tanár valójában nem volt kommunista.

Egyes egyetemeken a valóság leépítése zajlik

A jelenről szólva Pásztor a woke eszmeiségről kérdezett, amely hatást gyakorol a mai nyugati egyetemi életre. Coulombe szerint a krízis hatalmas, mivel a woke-izmus egy borzasztó eszme, amely szerint nincsen közös emberi élmény. Ha nincsen egységes valóság, amelynek bizonyos mértékig mind része vagyunk, akkor nincsen szükség egyetemre, az csak időpazarlás. A nyugati egyetemek egy részén a valóság lebomlása zajlik, az oktatás helyett az ideológiai átnevelés helyeivé váltak. Dostanic szerint a krízis Szerbiában is mély, egyes egyetemek csak diplomákat adogatnak, a politikusok diplomavásárlási botrányai megingatták a hitet az egyetemekben. Gond, hogy a kormányok nem értik az oktatás célját, az állami támogatás szükségességét.

Fenske feltette a kérdést, ki nevelte ki a mai tanárokat, és ki neveli a holnapiakat? A mai tanárok sosem hallottak a konzervativizmus klasszikus szövegeiről, a diákok csak kérdezgetnek a nevek kapcsán. Nicholson hozzátette, hogy a woke eszmék nem csak az oktatásban, de a civil szervezetekben és a kormányokban is felbukkan, a közös nevező – jegyezte meg viccelődve –, hogy ahol HR-osztály van, ott a woke eszme felüti a fejét. A krízis az utóbbi években tört fel, a woke eszmékkel szembenállókat erőszakkal, elnyomással fogadják. A társadalmi igazságosság és a klímavédelmi mozgalom mind arra az alapra épülnek, hogy meg kell váltani a világot a „gonosz fehér férfiaktól”.

Molnár a második világháború után a jobboldali gondolkodás kontinens-szerte visszaszorult, a legtöbben gazdasági ügyekbe szorultak vissza, a kultúrát átengedték a baloldalnak. A tömeges oktatás hatására az oktatók egyre nyitottabbak az egalitárius gondolkodásra, utóbbi gondolat a krízis gyökere. A „komprádor-értelmiség” segíti az LMBT-mozgalmat, mely mozgalom gyenge, de ha jó karriert akarnak, akkor a fiatal, nyugaton végzett értelmiségnek támogatnia kell ezeket.

Mivel az egyetemi támogatáshoz jó helyeken kell tanulmányt közölni, ezért egy nyugati Q1-es írás többet ír, mind négyszáz oldal magyarul. Tehát angolul kell írni folyóiratba, és csatlakozni kell a nyugati domináns diskurzushoz az érvényesüléshez.

Érvényesülés az akadémiai életen kívül

A kiutat tekintve Coulombe szerint minél szélesebb körben kell terjeszteni a konzervatív nézeteket, vitát kell szervezni. Dostanić szerint a kultúrharcnak szabályai vannak, a konzervatívoknak gerilla-taktikákat kell használniuk: rejtőzködni és provokálni kell, más konzervatívokkal kell szövetséget kötni és mindent meg kell tenni az elérhető eszközökkel.

Fenske rámutatott arra, hogy egy konzervatív könyvtár fejeként nem tud ilyen eszközökkel élni, de a hozzájuk forduló diákokat támogatják. Nicholson szerint súlyos gond, hogy egyes egyetemeket Kína finanszíroz, és a tanárok félnek kritizálni Kínát. Nicholson ma már nem azt mondaná a gyerekeknek, hogy „a te dolgod megváltoztatni a világot”, hanem hogy „a te dolgod megőrizni a világot”.

Molnár szerint el kell fogadni, hogy az egyetem egy hierarchikus és konformista intézmény, így normális dolog, hogy ennek megfelelően viselkedik. Így ő is Dostanic gerilla-módszereit javasolja, ezen felül a kisebb konzervatív alapítványok létrehozását. Szintúgy be kell látni, hogy Scruton és Molnár Tamás is az akadémiai életen kívül érvényesültek és alkottak.

(Mandiner)