Névadónkra emlékeztünk a nemzeti gyásznapon

Alapítványunk névadójára, Magyarország első, mártírhalált halt miniszterelnökére, gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk partnerünkkel, a Magyar Batthyány Alapítvánnyal, a Fiumei úti sírkertben. Az MTI tudósítását szemlézzük.

Alapítványunk támogatott partnerszervezete, a Magyar Batthyány Alapítvány idén ötödik alkalommal ítélte oda a 2019-ben alapított gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat. 2024-ben Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, tanár, politikus kapta a gróf Batthyány Lajos-díjat, a mártír miniszterelnök feleségéről elnevezett gróf Zichy Antónia-díjat pedig Tímár Böske táncművész, táncpedagógus a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes egyik alapítója vehette át. A díjak átadásában részt vett Prof. Dr. Dezső Tamás, a Batthyány Lajos Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az eseményen felszólalt Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta, hogy A nemzet vértanúi utolsó leheletükig hittek a becsületben, a szabadságban és a jövőben. Hittek a nemzetben és mindenek előtt Isten irgalmában.

Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke kiemelte: az idei év díjazottjai új világot teremtettek munkásságukkal, amelyet a kreatív erő, a kitartás, a tenni akarás és az értékteremtés jellemez.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója beszédében elmondta, hogy mindannyiunknak példát mutat Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke, akinek mártíromsága 175. évfordulója alkalmából készült a NÖRI Sorsfordítók című animációs sorozatának új része, amely az első magyar miniszterelnök életét és választásait mutatja be.

Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője a rendezvényen jelentette be, hogy a Magyarország szabadságáért mártírhalált halt Batthyány Lajos miniszterelnök és a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt érmekibocsátással tiszteleg az MNB. Batthyány Lajosra emlékezve a kétszáz forintos forgalmi érmék emlékváltozatát, továbbá a Batthyány Lajos és a tizenhárom aradi vértanú megnevezéssel 30 ezer forintos címletű ezüst és 7500 forintos címletű színesfém emlékérmét bocsát ki a jegybank. A jubileumi érmék elérhetőek az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül.

A Magyar Batthyány Alapítvány idén is adományozott posztumusz díjakat: Székely József iskolaigazgató, Urbán Aladár Batthyány-kutató, történész, Vízkelety Mariann jogász, korábbi közigazgatási és igazságügyi államtitkár, valamint Wittner Mária, az 1956-os forradalom szabadságharcosa, politikus, az Országgyűlés egykori tagja részére.

Ebben az évben a Magyar Batthyány Alapítvány hagyományteremtő szándékkal indított pályázatot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint gróf Batthyány Lajos miniszterelnök halálának 175. évfordulója alkalmából felső tagozatos általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak. A pályázat győztesei a díjakat az ünnepségen vehették át.

(MTI)

MEMENTO 2024.10.06