Kutatás, család, karrier – beszélgetés Bunford Nórával
BLA|XX programsorozatunk legutóbbi vendége Bunford Nóra, az MCC-Mindest Pszichológiai Iskola Junior Prima-díjas vezetője volt, aki személyes karrierútjáról, valamint tudományos kutatásainak eredményeiről, illetve azoknak a hétköznapokban történő felhasználásáról beszélt az érdeklődőknek. A Magyar Nemzet tudósítását szemlézzük.
Az ADHD, vagyis a figyelemhiányos hiperaktivitási figyelemzavar napjaink egyik kihívásai közé tartozik. Főként iskoláskorú gyermekek érintettek a betegségben, amellyel kapcsolatban igen nagy az információhiány és a téves információk is. – Nem túlzás azt állítani, hogy az ADHD-ban érintettek stigmatizálva vannak. Ha definiálni szeretnénk a betegséget, akkor leginkább a tünetek alapján érdemes: az érintettek feledékenyek, elhagynak dolgokat, és ha beszélnek hozzájuk olyan, mintha nem figyelnének. Kisebb korban nehezen tudnak ülve maradni, izegnek-mozognak, ugrabugrálnak, míg a felnőtteknél a szubjektív nyughatatlanság a jellemző – fogalmazott Bunford Nóra MCC-Mindset Pszichológia Iskola vezetője, a Batthyány Lajos Alapítvány sikeres nőket bemutató portrébeszélgetésén. Hozzátette: A jelenlegi kutatások alapján azt gondolják, hogy ezek a tünetek 12 éves kor előtt meg kell, hogy jelenjenek.
A klinikai szakpszichológus szerint gondot okoz a túldiagnosztizálás, miközben stigmatizált is ez a zavar. – Pici korban, jellemzően iskoláskor előtt nem érdemes diagnosztizálni, még akkor sem, ha az jól látszik, hogy egy gyermek rendellenes vagy eltérő fejlődésű, de az, hogy ez minek tudható be, azt nehéz meghatározni – fejtette ki.
Álláspontja szerint a tudományos életben arról is megoszlanak a vélemények, hogy a betegségben érintett iskolásoknak “mi az, ami jót tesz”, de vannak olyan pszichoterápiás módszerek, amelyek lényege, hogy az ADHD-s gyermeket egy tipikusan fejlődő gyermekkel társítják össze, ez egyfajta féket, támaszt jelent a figyelemzavaros számára.
– Fontos megjegyezni, hogy az ADHD-s gyermek nem húzza le a normál fejlődésű társát – teszi hozzá. A beszélgetésen arról is szó volt, már gőzerővel dolgoznak azon, hogyan lehetne hatékonyan szűrni az iskolákban az ADHD-t, az ezzel kapcsolatos információhiány, a rosszul diagnosztizált esetek száma ugyanis nagyon nagy, a pedagógusok és a diákok pedig nem tudnak egyedül megbirkózni az ebből adódó nehézségekkel. A kutató elmondása szerint arról sem egyöntetű a tudományos világ véleménye, hogy mi okozza a betegséget.
Ami bizonyos, a betegség hátterében egy kései agyi érés áll, ami azt jelenti, hogy az érintettek agya le van maradva fizikailag.
– Vannak, akiknek ez idővel beérik, az agyuk behozza a lemaradást, de pontosan emiatt mondható el, hogy a betegség kimenetele folyamatosan, az évek előrehaladtával, a testi fejlődéssel változik. Amíg kisebb korban a hiperaktív-impulzív dolgok dominálnak, iskolás korban a figyelemhiány jellemző, felnőttkorra viszont újra impulzívabbak a tünetek. Azt látjuk, hogy az esetek egy részénél felnőttkorra már nem olyan súlyosak a tünetek, nem okoznak funkcionális nehézséget, ugyanakkor kétségtelen, hogy egy romantikus kapcsolatban gyakori problémát, konfliktust jelent a figyelemzavar – fejtette ki.
A portrébeszélgetésen Bunford Nórát a kutatási területe mellett életpályájáról is kérdezték. A klinikai szakpszichológus amellett, hogy az MCC-Mindset Pszichológia Iskola új Junior Prima díjas vezetője, a hazai tudományos élet oszlopos tagja: az MTA Prémium posztdoktori kutatói program ösztöndíjasa, 2018-tól a Lendület kutatócsoport vezetője, illetve a „L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” pályázat egyik nyertese. A mára elismert kutató a versenysport világából úszott át a tudományos pályára. A szakember kisgyermekkorától versenyszerűen úszott, tizenhét éves volt, amikor sportösztöndíjjal kikerült az Amerikai Egyesült Államokba. Az úszás mellett orvosi szakon kezdte meg a tanulmányait.
Szüleim orvosok, így nem volt idegen a terület, mégis nagyon száraznak éreztem, mert legfőképpen a gyógyítás, a rendellenességek kezelése és megelőzése érdekelt, így váltottam és végül a pszichológia és a filozófia alapszak mellett döntöttem, a Southern Illinois University-n Carbondale-ben végeztem, majd gyermekklinikai pszichológiából doktoráltam az Ohio Egyetemen
– árulta el. A klinikai szakpszichológus tizenhárom év után tért haza Amerikából. Mint mondja, eleinte nagyon vonzó volt az “amerikai álom” és az ezzel járó optimizmus, ám ahogy teltek az évek, világos lett számára, hogy az örökös jókedv valójában csak arról szól, hogy mindent a szőnyeg alá söpörnek. Egyre inkább haza vágyott, oda ahol félszavakból is megértik, még ha ez azzal is jár, hogy előről kell kezdenie mindent.
– Néhány éve múlva egyre idegenebbnek éreztem magamat, hogy nem amerikai vagyok, hanem magyar. Azok a dolgok, amelyek eleinte nagyon tetszettek, egyre inkább láttam az árnyoldalát. Hogy az optimizmus, amit láttam, az egy borzasztóan felszínes dolog valójában, és mindössze nem konfrontálódnak. Felerősödött bennem a honvágy, hogy félszavakból megértsenek, vagy, hogy értsenek egyáltalán. Az is megfogalmazódott bennem, hogy hogyan, milyen értékek mentén szeretném a gyermekemet felnevelni és abban biztos voltam, hogy az ottani világlátással nem tudok azonosulni.
– Nyaranta, amikor hazajártam, próbáltam felmérni, milyen lehetőségeim lehetnek, ha végül úgy döntök, visszatérek Magyarországra. Sokszor kaptam azt a választ egyes intézmények vezetőitől, hogy minek ide hazajönni, nincs itt semmi, kutatni meg aztán pláne nem lehet. Ez azonban egy tévhit, mert számtalan jó lehetőség van arra, ha az ember a tudománynak szentelné magát. Úgy éreztem, hogy én valóban azzal tudom támogatni a hazámat, ha a kint megszerzett tudást hazahozom, és az itteni tudományt gazdagítom vele – foglalta össze Bunford Nóra.
(Magyar Nemzet)