- Ez az esemény elmúlt.
Adventi koncert
2023.12.15. @ 19:00 - 21:00 UTC+1
Orvosok körében hagyományosan mindig is sok volt a zeneértő és az aktív zenész is. A budapesti orvosegyetemen is a múlt században a történelem hullámzásaival párhuzamosan többnyire működött zenekar, ami kezdetben fúvósokkal, ütősökkel együtt szimfonikus zenekar volt, majd néha rövidebb időkre megszűnt, ill. újjáalakult. A hatvanas évek második felében éppen nem volt zenekar, de volt szándék a létesítésére. Dr Göblyös Péter radiológus-orgonista lobbizott érte, ő szerezte meg az egyetem vezetésének jóváhagyását és ő kérte fel 1968-ban a Kodály által is nagyra tartott ifjú karnagyot, Tardy Lászlót, hogy a nemrég elkezdett Mátyás templomi kántori-karnagyi munkája mellé vállalja el az ifjú medikusok zenei vezetését is, aminek ő eleget is tett.
Az elmúlt ötven évben és mindmáig ő vezeti az együttest. Már ez is ritka. Kimagasló kamarazenei tudása és nagyszerű emberi tulajdonságai a jó zenekari légkör fennmaradásában alapvetőek, de említésre méltó az is, hogy a mai zenekari tagok között is van 4 olyan muzsikus, akik már a kezdetekkor ott ültek a kottatartó mögött és azóta is jóban-rosszban együtt vannak. A mai zenekari tagok nagyobb része szintén évtizedek óta muzsikál az együttesben.
Megszámlálhatatlan koncert volt ezalatt az 50 év alatt egyetemi fellépések, ifjúsági versenyek, önálló koncertek, orvos-zenész találkozók, jótékony célú koncertek ill. külföldi vendégszereplések formájában.
A Batthyány Lajos Alapítvány és a Semmelweis Kamarazenekar az Advent alkalmából koncertet szervez.
Program
Händel: “Pifa” a Messiás c. oratóriumból HWV 56
Bach: II. F-dúr Brandenburgi verseny BWV 1047
Tompa Ákos – trombita
Somogyvári Csilla – fuvola
Sándor Ádám- oboa
Molnár Zsófi – hegedű
Kolbe Ilona – continuo
Bach: A-dúr csembalóverseny I. tétel BWV 1055
Kolbe Ilona – zongora
Vivaldi: g-moll kettős verseny gordonkára RV 531
Karlócai Kristóf, Asbót Richard – cselló
Purcell: D-dúr szonáta Z.850
Tompa Ákos – trombita
Corelli: g-moll karácsonyi concerto Op.6 Nr.8
Molnár Zsófi, Hámori Katalin – hegedű
Karlócai Kristóf – cselló
Vezényel: Szabó Márk