Lakitelek 35

„Megpróbáljuk a lehetetlent, hogy elérjük a lehetségest!” – 35 éve volt a Lakiteleki Találkozó – címmel a Batthyány Lajos Alapítvány és a Rubicon Intézet beszélgetést szervezett, amelyen Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mesélt a történelmi eseményről, és az azóta eltelt évtizedekről. A Magyar Hírlap tudósítását szemlézzük.

A budapesti Lónyay–Hatvany-villában tartott rendezvényen a Lakitelki Találkozóra emlékeztek. Pontosan azon a napon, amelyen – 1987-ben, harmincöt éve – Lezsák Sándor költő, tanár házának kertjében 181 értelmiségi részvételével megtartották a népi-nemzeti irányzat első seregszemléjét.

Ugyanezen a napon, a kertben felállított sátorban alapították meg a későbbi rendszerváltoztató pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, amely aztán az első szabad választások győztese lett. Ezzel Lakitelek a rendszerváltoztatás történetének egyik legfontosabb állomásává vált, Lezsák Sándor pedig a rendszerváltozás megkerülhetetlen kortanúja, a népi-nemzeti eszméket képviselő értelmiségi ellenzék szervezője.

A diktatúra felszámolása, az együttműködés felajánlása és egy új mozgalom, később párt létrehozása is innen, Lakitelekről indult.

Lezsák Sándor tanár, író, költő, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, országgyűlési képviselő, a lakiteleki találkozó házigazdája a kedd esti nyilvános rendezvényen személyes élményeit elmesélve elevenítette fel a találkozó megrendezésének nehézségeit. És természetesen beszélt a rendszerváltozás korszakának más vezető személyiségeivel meglévő jelenlegi kapcsolatáról. Valamint arról, mit sikerült megvalósítani a lakiteleki nyilatkozatból az eltelt 35 év alatt.

A beszélgetés házigazdája Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa volt.

(Magyar Hírlap)

BLA|arena 2022.09.28