Magyarország az elsők között nyújtott segítő kezet a hitük miatt üldözött afrikai és közel-keleti keresztényeknek

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Hungary Helps Programról adott elő a Morus Vezetőképző Akadémiával közösen tartott rendezvényünkön.

Világszerte több mint 360 millió keresztényt üldöznek, naponta átlagosan 16 keresztényt öltek meg 2021-ben. A Közel-Keleten és Afrikában élő keresztény közösségek mindennapos terrorista támadásoktól szenvednek. A kereszténység a legüldözöttebb vallás. Azbej Tristan elmondta, aggasztó, hogy a nyugati társadalmakban jelenleg a keresztény szimbólumok megtagadása folyik. Számos személyes és a sajtóban megjelent példa sorolható, hogy milyen diszkrimináció éri azokat, akik nyíltan vállalják hitüket, és már nem kell másik kontinensre menni, hiszen komoly fizikai atrocitások érik az Európában élő keresztényeket.  900-nál több „no-go” zóna található Nyugat-Európában, ahol már nem az európai jogrend működik, hanem a muzulmán kultúra által kialakított rendszer.

A Hungary Helps Program közel 50 országban több mint 200 projektjével félmillió rászoruló embernek tette lehetővé a szülőföldön maradást, vagy otthonába való visszatérését a migráció helyett. A program három pillérre épül: a rászorulók életének védelme, a lakóhely és a megélhetés biztosítása. A humanitárius és újjáépítési projekten belül 200 menekült szíriai család térhetett vissza otthonába. Libanonban több mint 60 templomot, kulturális és szakképző központot támogattak.  Irakban Tell-Aszkuf település újjáépítését folyamatosan segítik.  Nigériában iskolákat építettek és fejlesztettek, valamint a keresztény belső menekültek hazatérését támogatták. Kongóban Richárd testvér szemorvos-misszionárius, látja el egy egész régió betegeit. Ösztöndíjprogramot is létrehoztak keresztény fiataloknak, amelyben jelenleg is közel 200 diák vesz részt.

BLA|arena 2022.11.02