Sporttal az egészséges ovisokért
A legkisebbek egészséges életmódra történő nevelése, és kiemelten a rendszeres testmozgás állt az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány-nyal közösen szervezett óvodapedagógus szakmai konferenciánk középpontjában.
Az esemény során a Nemzeti Ovi-Sport Program meghívott előadóinak, munkatársainak és a program elveit már alkalmazó óvodapedagógusoknak lehetőségük nyílt arra, hogy megosszák tapasztalataikat a program működésével, valamint az óvodások sportoltatásával kapcsolatban, illetve javaslatokat tettek a jövőbeli fejlesztésekre vonatkozóan. A rendezvény fővédnöke Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára volt. Rétvári Bence a konferencián elmondta, hogy az óvónők nagy szakmai tudással, szeretettel, türelemmel és gondoskodással foglalkoznak gyermekeinkkel nap mint nap az óvodákban. Kifejtette, hogy a jelenlegi pedagógus béremelésnek az óvónők is részesei.